„Mindig is mondtam, hogy ha az embernek sikerül elérnie, hogy megutálják, akkor tudhatja, hogy jól csinálja, amit csinál”

Charles Bukowski: Shakespeare ilyet nem csinált

 

1. Katrina

 

Egy botanikus kert tőszomszédságában született Amszterdamban a bunkós-pálmák, fuksziák meg hortenziák ruganyos árnyékában egy rideg szeptemberi délután, amikor a suhancok már hosszú ujjú pulcsikat hordanak a tenger felől besettenkedő szél ellen, és abban ülnek ki a Dam-ra italozgatni meg szipákolni.

Gyermekkora ugyanolyan fakó volt, mint bárki másé a környéken. Se színe, se hamva, csupán esetenként egy-két narancssárga kanárifolt. ⌠nyaralás nagyiéknál Esonstad-ban; aranyérem a tájfutóversenyen hatodikban, ahol aztán eltörte a lábát a pódiumról lefelé jövet; koncertek a Vondelparkban; tanulmányi kirándulás egy finn vodkaüzemben; az első menstruáció, amikor azt hitte, hogy végre meghal, de mégse⌡    

Apja a kikötőben dolgozott, mint dokkmunkás, és soha nem volt otthon. Munka után jórészt a Greenhouse Namasté-ben végezte, ami a környék legmenőbb coffeshop-ja volt abban az időben a számos alkalommal elnyert kupagyőzelmeinek köszönhetően. Mire az öreg hazavergődött, Katrina általában már az igazak álmát aludta, mert akkor még igaz volt. Így aztán évekig nem is látta az öreget, csak hetente egyszer, amikor szabadnapja adódott. Egy idő után meg is szokta, hogy a szakállas fickó időnként beállít, és ott botladozik körülötte a szobákban. Egyéb dolga nem volt vele egészen az Érettségig, amikor átvette tőle a jókora ballagási virágcsokrot.

Az anyjával a szülőszobán találkozott először. Innentől kezdve szinte elválaszthatatlanok lettek, mert ő volt az, aki jó ideig ellátta szénhidrát és fehérjealapú élelmiszerrel, s ennek köszönhetően túlélte az elkövetkező tizennyolc évet. Akkor aztán férjhez ment egy Kilroy nevű fiúhoz, mintegy meglepve magát érettségi ajándékként, de persze az anyja legkevésbé sem örült ennek. Ő egy sztriptíz lokálban dolgozott a vöröslámpás negyed Amstelkring felé eső részén, és világéletében az volt a vágya, hogy Katrinát kitaníthassa a szakma fortélyaira, bevezethesse titkos rejtelmeibe, hogy aztán az méltó utódja legyen a placcon. Vágyai Katrina elhatározásával elhalványulni látszottak, pedig a lány végre tizennyolc lett, tehát hivatalosan is a mélyvízbe vethető. De az évek alatt keserves verejtékkel beléje plántált tudás most szinte egyszerre semmivé foszlott, és ettől igencsak szomorú lett.

Ez viszont Katrinát koránt sem érdekelte, mert - mint bárki más - az évek múltával egyre inkább csak magával foglalkozott. Az egyetemen csak azért is a növény-élettant választotta fő tárgynak a biokémia helyett, legyen az bármily fontos is az emberi létezés szempontjából. Na és persze el kezdett termeszteni is. Ez jórészt azért Kilroynak volt köszönhető, akinek életfilozófiája jócskán kimerült a fekete-fehér filmszínházak, füstös underground kocsmák és szabadtéri fesztiválokra való járkálásban. Férje, életének nagy részét egy másik dimenzióban töltve élte, így akarva-akaratlanul Katrina is belehempergette magát ebbe a közegbe. Egyszerre az elosztók, parti szervezők, kidobó fiúk világában találta magát.

Hétvégenként a Paradiso-ban vagy a Melkweg-ben árultak, és a busás haszonból könnyedén eltartották magukat. s az évek múltával Katrina úgy elsajátította a termesztés csínját-bínját, hogy lassacskán az egész belváros legfelkapottabb árusa lett. Ránézésre megmondta, hogy kinek mire van szüksége, s vevői mindig elégedetten tértek vissza személyre szabott boldogságadagjukért. Filmnézéshez vagy elalvás előttinek leginkább Indica-t javasolt, mint például a Fekete Dominát vagy valamelyik lila fajtát. Akik inkább a látványosabb részét kedvelték, azok kaptak némi AK47-est vagy Nepáli Krémet, esetleg a mindig nyerő Fehér Özvegyet, de azt felárral.

Az effajta életforma otthonosnak számított az országnak ezen a pontján, ahol a különféle nemzetiségekből összesűrített emberi olvasztótégely sokszínűsége pulzált a sorsok felett, és ezt mindenki meghitten fogadta. A szűkre szabott sikátorokban persze soha nem mászkált este tíz után egyedül, és mindig elkerülte az arabok törzshelyeit. Senkinek nem lett volna kifizetődő egy öngyilkos merénylő. Igaz, a zsidókkal is meggyűlt a baja. A hithű héber vallási fanatizmus leginkább a Westerpark környékén tetőzött, a fiatal haszidok a Gasfabriek-ba jártak razziázni, hogy meggyőzzék embertársaikat erkölcsi rákfenéjük veszélyességéről, s ennek érdekében mindenre képesek is voltak. A bejáratnál talmud-kivonatokat osztogató szektások folyton megnehezítették a bejutást, mert egy idő után már tudták róla, hogy mivel üzekedik. Hagyta inkább füstölögni őket.

De az üzlet egyébiránt igen jól ment. Mire Katrina lediplomázott elég pénzük összegyűlt, hogy Kilroyyal lakást vegyenek a Prinseneiland-on. A rothadó félben lévő szociális épületek szomszédságában felhúzott fényűző lakóparkból gyönyörű kilátás nyílt a gonoszkék tengerre, mely állandó fodrozásával oldalba csapta mindennapjaikat. Katrina boldog volt és teljes. De már nem annyira igaz. Megtanulta, hogy az életben néha a rosszabbik oldalon kell, hogy álljunk ahhoz, hogy végül beteljesítsük önmagunkat. Ez viszont sajnos olykor természetszerűleg visszacsapódik sorsunkra. És az idő csak telt.

Végül egy egészen banális esemény miatt kellett a tengeren túlra, Coney Island-re költözniük. Kilroy, aki időközben elkezdett tanulni tetoválni, egy átmulatott hajnalon, valami házibuli hanyatlása közben megbódulva gyerekes csínyre kötött fogadást felnőtt módban. Egy lemezlovas barátja, Dijf, hasonlóan tiszta tudattal felvetette, mi lenne, ha a sarokba K.O.-zott srácnak rátetoválná a lábára a Gyűrűk Urából a gyűrűn lévő sort, eredeti tünde nyelven. Kilroynak sem kellett sok, hogy belemenjen egy ilyen ajánlatba, így hát kisvártatva fogadtak is rá. Sajnos azonban Kilroy, állapotának köszönhetően félrenézte a mappájában lévő idézeteket, így végül valami arab imát varrt fel az öntudatlanul saját hányásában lefetyelő ismeretlenre, akiről csakhamar kiderült, hogy egyébként zsidó.

A kémhatás nem maradt el tudatára ébredéskor a két hetet Amszterdamban töltő izraeli cserediáknak, aki bár nem volt vérmes haszid, csupán egy átlag alija-tagsággal bíró érdeklődő, érthető módon haragra gerjedt. Mivel az áldozat satnya volt, mint egy éhező bárány, Kilroy pedig mérvadó konditerem tapasztalattal rendelkezett ⌠nem beszélve az időközben elfogyasztott kreatin és glutamin-bombákról⌡így verekedésről szó sem lehetett. A cserediák azonban leleményességét bizonyítandó, beriasztotta őket otthonélő, gépfegyverrel szívesen kiránduló rokonaival, akiknek érkezését a közeljövőre jósolta. Az egyetlen lehetséges elégtételként az jöhetett szóba, ha Kilroy büntetésből kiköltözik valamelyik világváros hírhedt zsidónegyedébe, s ott éli le hátralévő életét.

Minden iszonyodványukon túllépve úgy döntöttek New York alkalmas lehet a pozíció betöltésére, már csak azért is, mert kezdetben Új-Amszterdamként aposztrofált. Így hát egy napon Katrina felkereste a még mindig a Da Boelelaan-on tespedő, már nyíltan kurválkodásból élő anyját ⌠igaz, már csak az idősebbekre bukók sikátorában kapott helyet⌡ és elbúcsúzott tőle. Jól nevelt lányként azért megígérte, hogy amennyiben rálelne odakint egy hasonló, s talán még jobban is fizető állásra, azonnal értesíti majd. A lakást is felajánlották neki, de az anyja fizetéséből nem tellett volna a fenntartására, így aztán egy kurátortársaság vette meg kiállítások szervezésére.

Katrina most 26 éves. New York zsidónegyedének szélén lakik Kilroyyal, aki egy közeli tetováló szalonban dolgozik. Katrina továbbra is termeszt. A Brooklyn-i niggereknek árul első osztályú anyagot.

 

 

2. Katie

Egy botanikus kerttől néhány utcára, New York Brooklynban született, azon a nem túl nívós környéken, ahol az iskolák bejárata előtt már akkor is eldobott brown paper gyűrődmények és szétszórt töltényhüvelyek hevertek halomban. A fekák nem sokat szórakoztak megélhetés ügyben: tették a dolgukat. A falakat a terjedőben lévő hip-hop láz mintázta szét, tag-ek és graffitik festékpárájától bűzlött Prospect Heights-től a Canarise Park-ig minden utca, melyek sarkain embernyi boombox-ok osztották a modernkori verset a gyanútlan járókelőnek.

Aznap adta ki első lemezét a Public Enemy, Európában pedig épp leomlóban volt a keleti fal. Döglesztő májusi délután lehetett, mert még Katie anyjának is meggyűlt vele a baja. Minden bizonnyal élete legnehezebb napja volt ez, és egyben az utolsó is. Szülés közben ugyanis komplikációk merültek fel, s így másfél órával később Katie félárván született meg. A King County egyébiránt a legrosszabb hírű kórház volt a környéken, megkopott tejüvegén át látszódtak a Wingate Park sarki fái, ahogy Katie anyját eltolták a patológiára, mialatt őt meg egy átlátszó üvegkalitkába rakták, ahol kivárhatta, hogy mi lesz.

Az apjáról ugyanis nem sokat lehetett tudni, a születési anyakönyvi kivonatban a mai napig a Charles Bronson név szerepel a rovatában, amit Katie mindig is fenntartással fogadott. A legvalószínűbbnek azt tartotta, hogy egy azonos nevű bennszülött erőszakolhatta meg az anyját, mivel sem a híres filmszínész, sem az anyja nem hordozott magában jelentős kreolid bőrtípus ismérveket, Katiet viszont már az óvodában is a feketék asztalához ültették a menzán.  

Kisiskolás koráig a nagynénje nevelte őt a gettó szélén, aztán véletlenül őt is lelőtték valami bandaháborúban, ami akkoriban a keleti és nyugati part között zajlott. Mivel Katie ekkor még csak tíz éves volt, és csekély számú maradék rokona sem kívánta gondozásba venni őt, nevelőotthonba kellett mennie.  

Így került a 16. sugárúton lévő Foster nevelőotthonba, ahol hamar megtanulta, hogy az életben szabályok nélkül lehetetlen boldogulni, ugyanakkor, ha soha senki nem lépi át ezeket a szabályokat, akkor új utak sem nyílhatnak. Az otthonban kötelező lelkigyakorlatokról például rendszeresen hiányzott, s bár úgy érezte, magához képest sokat tett beilleszkedésének érdekében, a vallással való foglalatoskodást mindig is időpocsékolásnak tekintette. A Fosterben töltött évei alatt megtanult hanyagul viselkedni és felnőtt módjára hazudni. Mindenki kedvelte. A nevelőnők tőle kértek tampont, ha nekik elfogyott. A menzán alkalmanként félreraktak neki egy-egy lejárt szavatosságú gömbhalat, mert tudták, hogy az a kedvence. És az idő csak telt.

A tizennegyedik születésnapján az otthonbéli lányokkal a közeli Dyker Parkba mentek egy golfmeccset megnézni. A zöld fű és az értelmetlen játék látványa annyira letaglózta Katie-t, hogy azon a délutánon elhatározta el, profi golfjátékos lesz. Már másnap elkezdte a témáról szóló filmek és könyvek beszerzését, és az otthonbéli szobájában egy seprűnyéllel gyakorolt a szobatársak nagy örömére. Golfmániája hamarosan olyan mérteket öltött, hogy már a bentlakók is kezdték megutálni. A nevelőnők felszereltettek egy tampon-automatát. A menzán hétről hétre neccesebbnek tűnt a gömbhal állaga. Érezte, hogy nincs helye többé itt. De az otthonból való távozás csak két módon volt lehetséges: az ember vagy eléri a korhatárt és elzavarják - amire kellett volna még vagy két évet várnia- vagy jön valaki, aki felnőtté válásáig befogadja.

Katie csak egy módon találhatott magának nevelőszülőt: a testével. Zűrös múltjával és kamaszkorával nem sokra ment volna, akárhogyan is bájolog a jelöltek előtt, s igen valószínű volt az is, hogy ha eddig nem vitte haza senki, akkor most már nem is igen fogja. Kinek hiányzik a nappalijából egy tizenéves félvér golfos csaj?

Szerencséjére hamar peteérése volt, így már tizenhat évesen elindulhatott az éjszakába. Az otthon takarítószertárának kisablakát minden korabéli bentlakó használta az esti kilógásokra: éjféli felnőtt-mozik / görkorcsolyázás félmeztelenül a Gravesend Parkban / pattogatott kukoricadobálás a kingsborough-i egyetemi könyvtár sarkán, ahonnan az egész óceánra gyönyörű kilátás nyílik /a Fatboy Slim-es buli Brighton Beach-en, az első trip. Csodaszép emlékek.

Az egyik ilyen kilógás alkalmával ismerkedett meg Mortecai-al, aki kifejezetten bukott a korosztályára. Hetyke, butácska, kissé még éretlen lányok testileg kiváló arányokkal: még néhány évig biztosan feszes bőrrel, a lehetőségek felé meredező mellbimbóval, kemény popsival, éppen kiformálódott alakkal, felbontatlanul. Mortecai-nak már volt egy felesége, de meghalt 9/11-nél, mert nem kötötte be a biztonsági övét. Azóta a fiú lelkileg újjászületvén megpróbálta megvalósítani önmagát. Harminc évesen felmondott a közétkeztetéssel foglalkozó cégénél, ahol odáig egész jól fizető állása volt, és nyitott egy tetováló szalont Coney Island-en. Mindig is szeretett rajzolni. Csak most élő szövetre kellett. És ez is ment neki. Néhány év alatt a környék ismert varrómestere lett. Még Cypress Hill-ről is ide jöttek a latínók, hogy felkeressék az egy eldugott alagsorban lévő műhelyét.

Aztán jött a tizenhét éves Katie, és rögtön tudta, hogy ez hiányzott az életéből. Felesége halála után évekig kereste a megfelelő alanyt álmai beteljesüléséhez, de leszámítva néhány maláj kurvát, nem sok nő hagyott nyomot az életében. Nem akarta még egyszer végigjárni a társadalmilag elvárható konzum életviteli módszert, így aztán Katie-nek nem sokat kellett tennie ahhoz, hogy Mortecai magáévá tegye. A 9/11-es károsultakkal pedig szívesen kivételeztek a városban, Mortecai tehát minden gond nélkül kiválthatta a felügyeleti jogot a lány felett. Félévente kiküldtek ugyan egy illetékest, hogy megvizsgálja Katie életkörülményeit, de ilyenkor mindig szépen összerámoltak és kitakarítottak: felszedték az eldobált, ondótól beszáradt óvszermaradványokat, eldugdosták a segédeszközöket, a vazelint odaadták a szomszédoknak miután fertőtlenítették a padlót. Mortecai ilyenkor mindig készségesen felajánlott egy ingyen tetoválást a látogatónak, aki általában élt is ezzel.

De most már lassan Katie-nek is dolgoznia kellett valamit. Úgy döntött, golfleckéket fog adni jómódúaknak, mert azzal sokat lehet keresni és gyorsan. A Dyker Parkban csak úgy nyüzsögtek a Manhattanből kiutált sznobok, akiknek minden vágyuk az volt, hogy a csúcson érezzék magukat, akár egy alantasabb környéken is. A hirdetések hatására lassacskán meg is sűrűsödtek Katie napjai. Olykor persze extra szolgáltatást is kellett nyújtania az ügyfeleknek, férfiaknak és nőknek egyaránt, de ez nem esett nehezére, mert a világ kétféleképpen működött: vagy beállsz a sorba, és befogod a szádat a megjátszott boldogságod érdekében, vagy valóban végigszenveded az egészet. Mióta anyja meghalt, és a hazája megbombázta saját magát az olaj feletti hececáré miatt, amiben a nagynéni is odaveszett, Katie mindig is az előbbit választotta. A nap sütött, a pénz folyt, a festék fogyott, a bőr összehúzódott, és a bőr alatti pigmentek kiválóan szórakoztak.   

A dolgok tehát jól mentek, sőt időnként még arra is volt pénzük, hogy elmenjenek néhány napra Brownsville-be kempingezni, vagy kézenállásban végigtornázzák magukat a Brooklyn hídon. Katieből elszállt a túlélés feletti kétségbeesés utolsó morzsája is, és végre igazán boldogan élt, hiszen meg volt mindene, amire vágyott: egy nagy hímtaggal rendelkező, és nemkülönben odaadó társ, egy lakás az égő olajoshordóktól füstös környéken, na meg a biztos megélhetés. Igazán nem panaszkodhatott, és hamarosan a világ még jobban kitágult előtte.

Mortecai-t egyre gyakran hívogatták tetováló-fesztiválokra, s így messzebbre is elutazhattak, mint a megyehatár. Egyszer aztán Európában találták magukat , egészen pontosan a szigetországi Edingurgh-ben, ahol egy nemzetközi találkozót rendeztek a megszállottaknak.. És Mortecai most már annak számított. Nem is szöszmöszöltek sokat a bepakolással. Levágták az évek óta hízó malacperselyt, és azonnal indultak a Royal Edinburgh Tatto-ra.

 

 

3. Kathline

Egy botanikus kert tőszomszédságában született Edinburgh-ban. Eredetileg a Murrayfield kórházban kellet volna világra jönnie, de épp azokban a napokban történt, hogy az ismert városi zenekar, a The Exploited, a punk mozgalom úttörője úgy döntött, hogy onnantól kezdve crossover trash zenét fog játszani. Ez annyira mellbe vágta a helyi fanatikus kakastaréjosokat, hogy még a szegecseik is lepattogtak bőrdzsekijeikről felháborodásukban.  A városban rögtön zavargások törtek ki: éjszakánként a vandálokká málló szipusok és herkások válogatás nélkül tapostak szét mindent, ami az útjukba került. Sajnos azon a véres hajnalon Kathline-ék kertje is áldozatul esett a Gelnogle Road-on, amikor a rendőrök üldözték őket, s így kénytelenek voltak keresztülhasítaniuk az épp oda épített lakáson a menekülésük érdekében. Ennek ára pedig a merevre rémült anya szülésének megindulása volt. Kathline apja mindebből semmit sem észlelt, mivel ő a pincében feküdt teljesen betépve a babzsák fotelében, mellette a hámló parázzsal teli hasispipájával. ⌠Lévén apja muszlim vallású, Kathlinéknél az alkohol tabunak számított, ellenben a ház minden zugában rejtett csokitáblácskák lapultak vésztartalék gyanánt.⌡

Szerencsére azért a szülők nem voltak túlságosan vallásosak egészen nagykorúságáig. Az anyja például egyszerű pogánynak tekintette magát, amivel ugyan idejekorán megbotránkoztatta a szomszédokat, de ennek még örült is: élvezte, ahogy a vakbuzgó, hithű szolgák vasárnaponként ösztönszerűen megtámadták a Szent András templomot, fenséges nyugalmat hagyva ezáltal maguk mögött a környékre. Vasárnap délelőtt olyan csend honolt a Queen Street Garden felett, hogy még az idetévedt turisták is azt hihették, talán a földönkívüliek szépen csendben deportálták a fél várost.

Kathline mindent megkapott, amit egy gyerek megkaphatott akkoriban: napelemes kerti ugráló-szettet, akkumulátoros játékpapagájt, felhúzható mini-vibrátort, elemes sakk-készletet. Gyermekkora boldogan telt az észak-skóciai fellegvárban, ahol a macskaköves utcákon még kutyák jártak, és a fenevadak ott leselkedtek a Salisbury Crags kápolnaromjai között eperfagyit nyalogatva. De Kathline már iskolás lány korára kiismerte a város minden szegletét. Apjának ő szállította a marokkói hasist, melyet centekért árultak Portobello Beach-en, főleg ha nem tudták, hogy a vásárló arab származású. Kathlinen pedig nemigen látszottak a faji jellegzetesség eseti tünetei, így némi zsebpénzért cserébe iskola után eljátszotta a transzporter szerepét. Barátnőivel aztán a beszerzés ürügyén bejárták az egész várost, és ismerkedtek a helyi szokásokkal. Kedvenc helyük az Artúr névre hallgató kihűlt vulkán volt a város közepén, ahol minden este koravén szerelmespárok őgyelegtek a kráter peremén. Fogdosták egymás nemi szervét és hallgatták a város periodikus zümmögését, melybe éles sirálykrákogások keveredtek a fejük felett. Hát igen. Kathline számára már az első peteérése előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a lányokhoz vonzódik. Nem volt mit tenni. Tornaórán elnézte dudorodó melleiket, felfedezvén az övétől eltérő típusokat, miközben különös érzések kerítették hatalmába. Nem tudta, hogy ez jó vagy rossz-e, egyszerűen csak hagyta magát sodródni az eseményekkel.

Az idő pedig csak telt. Olyan gyorsan, hogy mire észbe kapott, már kész nővé érett, és akárhogyan is próbálta meglátni a szépet a vele együtt szőrösödő fiúkban, azok egyre inkább sörszagúbbak lettek, és büdöseket fingottak. Ráadásul túl beteg zenéket is hallgattak: Amon Tobint, Squarepushert meg Dijf Sanderst. Az viszont egyátalán nem zavarta Kathline-t, hogy kortársai nagy része az eki/speed/fű/gomba/trip/rush/kéjgáz heptagonjában tömöríti mindennapi rezgéseit, kisajátítva ezzel a tehetetlenség elleni bosszúvágyat.

Túl a leszbikus felvonulásokon meg az első kollégiumi gruppen partikon Kathline lassan eladósorba került ⌠ahogy az apja időnként emlegette⌡és a megjátszott családi idill kezdett szétmorzsolódni. Szüleinél mindennapos téma lett Kathline férjhez adása, mivel apja ebben az egy tekintetben ragaszkodott az arab szokásokhoz, és volt is valami bevándorló ismerőse Churchillen, akinek a fiával egykorúak voltak. Kathline anyja ellenben nem osztotta azt a véleményt, hogy a gyermeküket –ahogy nevezte, buta szokások apropóján – meg kellene házasítaniuk. Csak azért mert valakinek az egyik rokona valamilyen eltúlzott vallás követ, még nem kell a dolgoknak szükségszerűen úgy működniük.

- Miért akarják az emberek másokra erőltetni az elbaszott dolgaikat? – kérdezte tizenhatos hangerőn az anyja, amikor apja megint előjött a témával.

- Drágám. Időnként gondoznunk kell a gyökereinket! – vágta rá az apja szintén emelkedett hangnemben.

- Lószart! Mi sem így ismerkedtünk meg! - sikította vissza a nőstény.

Ez igaz volt. Kathline szülei Palesztinában találkoztak először az aktuális bevándorláshullám idején. Az apja a helyi Molotov-koktél üzemben dolgozott Gázában, amikor a skót lány partra vetődött a Mediterrán Tenger aknákkal és szögesdrótokkal borított fövenyén. Hajótörést szenvedett egy turistajáraton, és épp hogy leért a lába a vízben. A helyiek rögtön elvitték egy raktárba, ahol megkötözték, és videókat forgattak vele egy falra akasztott szőnyeg előtt, ahol kendős fegyvereseket használtak még díszletnek. Azt üzenték a világ hatalmainak, hogy csináljanak már valamit a zsidókkal, mert azok csak jönnek meg jönnek. Ennyi idegen embert még nem láttak a földjükön. De nem történt semmi. Kathline anyja és újdonsült barátai, ugyan egészen jól elszórakoztak, de sajnos senkit nem érdekelt a hajószerencsétlenség utolsó túlélője, mert pogány volt. A deportált arabok a világ különböző részein a saját dolgukkal voltak elfoglalva: merényleteket készítettek elő, bombákat gyártottak, újságírókat raboltak el. A pogányok meg mindig is álszentek voltak, úgyhogy Kathline anyja nem sok jóra számíthatott.

Ám az egyik őr beleszeretett a sápadt arcú tündérbe, aki a civilizációból jött. Kathline leendő apjának a legnagyobb bűne az volt, hogy igazából nem is érdekelte ez az egész zsidó-arab ügy. Leszarta Allahot, de muszáj volt valamiből megélnie, ezért a helyi erőkhöz csapódott a koktélgyárba már tizenévesen. Soha sem tudta megszokni ezt az életet. Addigra elege lett már a sok öldöklésből meg bujkálásból. Normális éltre vágyott. És egy nőre, akinek más a bőre, mint az utcabélieknek. És amikor eljött az ideje, hogy a feleslegessé vált túszt eltegye láb alól, ahogy feljebbvalói parancsolták, ő inkább elrabolta az országból. Előbb eladta az összes kézigránátját meg tartalék töltényeit, aztán egy halászhajón elvitte a szent földről az asszonyt. Meg sem álltak Ciprusig. Aztán Krétáig. Aztán Antalya-ig. És így tovább.

Így születhetett meg néhány év múlva Kathline valahol Európában, s most emiatt kell szembenéznie apja tudathasadásos vágyával, hogy egy arabhoz menjen feleségül, miközben valójában a nőkhöz vonzódik. Szinte semmit nem tudott az arab fiúkról, mert azok a leginkább a Three Sisters-be jártak, vagy a Cowgate egyéb helyeire, és a szokásaikkal sem volt tisztában annyira, mint illett volna. Úgy érezte, nem tud megfelelni apja elvárásnak, de sejtette, hogy az nem heverne ki egy ekkora sokkot.

Kathline-nek be kellett látnia, hogy csak egy dolgot tehet. Ha saját kezébe veszi az élete irányítását, úgy, hogy minél kevesebb fájdalmat okoz. Amikor az egész családot átverve beleegyezett, hogy találkozik ezzel a fiúval, akit Saroyannak hívtak, és számára volt kiszemelve, már tudta, hogy mit kell tennie.

Hónapokig úgy tett, mintha a kiszemelt számítana neki valamit. Még lefeküdni is hajlandó volt vele. Kicsit furcsa volt ugyan a jóféle rücskös vibrátorok után egy igazi arab pénisz a hüvelyében, de kibírta. Szenvedés nélkül nincs siker. És miközben vonaglott a szőrös arab alatt, megtanulta szeretni a fájdalmait.

Következő tavasszal a két család úgy döntött, hogy a fiatalokat elküldi egy hétre New York-ba, hogy világot lássanak még egyszer az esküvő előtt, mintegy a sorsukat megpecsételvén az utazással. Eljött az idő.

A reptéren Kathline mindent bevallott Saroyannak, beszédét pedig azzal zárta, hogy a társadalom által normálisnak tartott kapcsolatok egyébként sem arányosan működnek: ha az ember szerelmes, mindent megtesz a másikért, vagy az helyett, végül pedig az egész eltorzul, a képzelt egyensúly eltorzul, s valamelyik félnek többet kell adnia, hogy a dolog tovább működjön. Ha erre nem képes, jön a válás. És Kathline országában sokan nem voltak képesek erre. Túl nagy volt az egójuk. ahogy neki kis.

Kathline ezután kárppótlásként felajánlotta a hasis-dílerkedésből megspórolt pénzének felét, és várt. Saroyan nézett egy nagyot, hümmögött egyet, kiköpött, majd közölte, hogy valójában neki is mindegy. Jó lenne kimenni tanulni Amerikába és haza se jönni.

A váróterem nagy megdöbbenéseinek óráján a mögöttük lévő üléseken két idegen hallgatta beszélgetésüket, akik épp a Royal Edinburgh Tattoo-ról tartottak hazafelé. Mikor a love sztori átcsapott volna brazil szappanoperába, Mortecai így szólt a hátának támasztott Saroyannak:

- Haver, én megtanítalak tetoválni. Épp munkaerőt keresek.

Így aztán Kathline fogta magát és megvárta az első gépet, amely a New York-i után felszállt, s, ahogy az indulási oldal kijelzője elé lépett, a Koppenhága felirat villant elő.

 

 

4. Katriss

 

Egy botanikus kerttől néhány utcára, Koppenhágában született, ahol az emberek folyton fáztak, mert az őseik valamikor rosszul választották ki az élőhelyüket. A városban persze működött a központi fűtés, de az utcákra rakódott fanyar szürkeség megbénította az emberek akaratát, hogy igazán melegséget tudjanak érezni.

Azon a napon született a későbbi híres szerb-dán focista Rajko Lekic is, de erre már senki nem emlékszik, mivel aznap egy jóval különösebb esemény történt: tömeges lepkehalál pusztított a városban. A háztetők roskadoztak az elhullott szárnyasok hulláinak porától, az ablakokat betörte a végbe menők halálsikolya, a Fredensbro hídján térdig gázoltak az autók a káposztalepkék élettelen leplében, és mindent beterített a könnyűléptű elmúlás. A híradósok persze a péniszüket ráncibálták egy álló hétig örömükben, hogy végre van téma, történik valami. S, mintha ez a különös jelenség meghatározta volna Katriss elkövetkező rezgéshullámait az időben, az egész élete ilyesforma groteszk és bizarr filmmé változott már az első években: az oviban akasztófakötél volt a jele, és senki nem akart vele barátkozni. A kislányok folyton azt mondták, hogy furcsa piros fényt látnak körülötte, és bár a szülők jó része nem hitt a parajelenségekben, de hormonális ösztöneik rögtön felülkerekedtek józan eszükön, ezért Katriss csakhamar egyedül találta magát a homokozóban, ahol legalább a fiúk nem féltek tőle. Igaz, mindig Piroskának csúfolták, de nem bánta, mert hagyták, hogy óriás homokvárakat építhessen, amelyet aztán a Lego figurákkal folytatott csatában felhasználtak.

Az iskolában már komolyabb gondokkal is szembe kellett néznie. Hiába próbált meg ugyanolyan ízléstelen ruhákba járni, ugyanolyan béna hajviselettel rémisztgetni a járókelőket, a lassan serdülőkorba forduló és nemsokára utódhordozásra is alkalmassá váló társai egyenesen gyűlölték. Gyűlölték, mert belül más volt, és másnak lenni a kilencvenes évek elején, egyet jelentett a szabadsággal, ami pedig a történelemkönyvek szerint viszont nem volt ildomos. Soha nem hívták meg például a délutáni babazsúrokra, ahol lazacos tésztát ettek, és nézték az MTV-n, ahogy Haddaway a szerelmet kutatja, testnevelés órán, futás közben pedig szándékosan belelökték az iskolát körülkerítő szögesdrótba. Hálaadáskor rendszerint azt javasolták neki, hogy ne is öltözzön be semminek, úgy is jó lesz az esti cukorkakéregetéshez, ahogy van, és olyan is előfordult, hogy az uzsonnájába valamilyen tisztítósert raktak, amit előző nap a takarítószertárból csentek. Katriss mindezen, az egészséges tinédzser lelket meghatározó társasági élményekből kimaradt, ezért inkább egy darabig ismét a fiúk barátságát kereste. A Faelledpark pázsitján ismerkedett meg először az igazi, jólesően libabőrössé sarjadzó érintéssel egy nagyon szőke srác közreműködésével, akit viszont másnap elütött egy kisállat kereskedés szállítókocsija.

Ettől kezdve még inkább távol tartotta magát tőle minden korabéli, és most már a fiúk sem szívesen foglalkoztak vele. A legtöbben boszorkánysággal vádolták, és osztályfőnöki órán a máglyán való elégetését sürgették. Hilde tanárnő azonban ennél jobb diplomáciai érzékkel rendelkezett: és negyedik év végén megbuktatta Katriss-t biológiából és magatartásból, így aztán évet kellett ismételnie. Ez nagy felháborodást keltett a családban.

Anyja, aki az Yderhavneni dokkok környékén menzáztatta minden nap a bálnavadászokat, egyenesen epegörcsöt kapott, hogy két hétre szanatóriumba kellett küldeni. A rokonok sorra telefonáltak, hogy biztosítsák apját együttérzésükben, egyúttal felhívják figyelmét a globális felmelegedés várható következményeire is. De azt már nem nagyon tudta meglepni semmi a világon, amióta rajtakapta főnökét egy hintalóval a játéküzem hátsó raktárában, ahol dolgozott.  

Katriss tehát magára maradt, s nem lévén egyetlen valamire való barátja sem, a tanulásba ölte minden energiáját. Erre az évismétlés kapcsán csakugyan szüksége is volt, mindazonáltal elhatározta, hogy ezen túlmenően be fogja bizonyítani az egész világ számára létezésének jogosultságát. De a győzelmeknek súlyos ára van a föld nevű bolygón, legalábbis azok számára, akik nem valamely kiválasztott, szerencsés kaszt tagjai. Katriss útja pedig még annál is rögösebb volt, mint ahogy azt előre sejtette, és még évekig bujkálni kényszerült dermesztően szürke magánya mögé, mire meglelte a helyes irányt.

Úgy vélte, érdemes lenne valami hasznossal előrukkolni az emberiség számára, mert akkor talán egyszerre mégis meg fogják őt szeretni, és amikor lemegy a sarki boltba tampont venni, nem kell majd attól sem tartania, hogy a járókelők megdobálják Molotov-koktélokkal.

Miután könnyedén leérettségizett, majd nem ment el az azt követő bankettre, ahol nem szedett be különféle színű amfetamintablettákat, nem ivott a puncsos tálból, nem okádta végig hazafelé a Hamletsgade járdáját, és nem vesztette el szüzességét sem, egy kellőképpen unalmas nyár után nagy reményekkel vágott neki az egyetemnek.

Az már korábban a felvételinél is nyilvánvaló volt számára, hogy az emberiség fejlődését leginkább a biokémia határozza meg, ezért nem resttelt ezen a szakon próbálkozni minden reggel a Blegdamsvej-en található egyetemi épületben. Itt már szerencséjére nem átkozták ki a csoporttársai sem, mivel épp a kilencvenes évek végét írjuk, a másság divattá fajulásának hőskorszakát: a fiatalok Marilyn Mansont hallgattak, és kollégiumi szex partikat rendeznek, és ha valakinek nem volt legalább egy meleg ismerőse, az cikinek számított. Az orvostudomány nagy részét pedig az AIDS-en kívül még mindig a rák ellenszere izgatja, amikor is a másodéves Katriss egy konferencián összeismerkedik Dr. Chennel, aki a természetes alapanyagokból készült hagyományos gyógyhatású készítmények gyártásán fáradozik. Dr. Chen a sondeborgi kórház főorvosaként tartott előadást a mérgező dán gombákról, melyek kivonatából jóféle mérgeket lehet felhasználni a kutatások során. Chen és társa Christensen addigra már kifejlesztettek egy malária elleni szert kínai édesgyökér kivonatból, és épp tesztalanyokat kerestek a legújabb kísérletekhez. Rövid szemrevételezés után Katriss erre igen megfelelőnek bizonyult, cserébe nagyvonalú segítséget ajánlottak neki diplomamunkájának elkészítéséhez.

Így aztán Katriss Sondeborgba költözött, s még mindig érintetlen vaginájával várta, hogy az idő teljen. És az idő csak telt.

A kertvárosi lakás épp annyira volt komfortos számára, mint macskának a hordozóketrec, de munkája, amit a kórházban végzett, legalább kecsegtető eredményekkel szolgált: a malária visszaszorítása után végre a rákos megbetegedések területén találta magát, ahol aztán igazán kamatoztathatta tudását, és hamarosan még a szerelem is rátalált egy zsidó fiú személyében, akit Wotannak hívtak.

Wotan olyan páciens volt, akinek az összes felmenő rokona hasnyálmirigyrákban ment el egészen a szüleit bezárólag, ezért aggódni kezdett az élet további értelmét illetően. Így került az intézetbe, melyben Katriss sztaninokkal kísérletezett a rák visszaszorítása ügyében, és azt állította, hogy ezzel a módszerrel 11 százalékkal csökkenthető a hasnyálmirigy rák kialakulása. Wotan ennek annyira megörült, hogy észrevétlenül a lányba szeretett, aki pedig, mivel eddig nem szerette még senki, nyilvánvalóan meglepődött, és azonnal viszonozta az érzést. Lecsapott rá, mint sas a csibére.

Miután a kezelés véget ért, Wotan elmondta, hogy valójában nem sokat remél a jövőtől, hiszen tudvalévő, hogy a rák egyetemes ellenszerét már rég megtalálták, csak épp a gyógyszeriparnak még nem éri meg piacra dobni. Igaz, hogy nagyot szakítanának vele, de csak egyszer, és utána nem lenne több rákos, akibe tömhetnék a bogyóikat hónapokon keresztül. Bármennyire is hihetetlennek tűnt elsőre Katriss számára, hogy a sok kicsi sokra megy elvének megfontolásával a nemzetközi orvostudomány visszatartja az eredményeket, hinnie kellett szerelmének, s ily módon meg kellett hasonulnia önmagával.

Amikor nem sokkal később Wotan megkérte a kezét, átlátszó búcsút intett gombás karrierjének, és könnyű lélekkel utazott  nászútra Magyarországra mert most már tudta, hogy egyetlen életet –a sajátjáét - is elég megmentenie ahhoz, hogy megdicsőüljön.

 

 

5. Katalin

Budapesten született egy botanikus kert mellett, amelynek tőszomszédságában állt az állatkert is, ezért az első hangok, amelyeket felfogni vélt, egy hímgorilla ivartalanítása okozta bömbölések voltak.

Katalin a haldokló kommunizmus utolsó szakaszában érkezett Közép-kelet Európa eme vadregényes szegletébe, ahol a szokásjog még felülírta az írott szabályokat. Az emberek fekete-fehér tévét néztek, amelyben csak hétfőn volt adás, és kőbányai világost ittak, ha be akartak rúgni a gyerek ballagásán.

Katalin anyja a helyi nyomdában dolgozott, ezért mindig volt otthon papír, amelyből röpcsiket lehetett hajtogatni, és időnként hazakerült egy-egy doboz nyomdafestéket nem tűrő szó is. Az apja buszsofőr volt a Volánnál, és egy kopottsárga szörnnyel szelte az utakat, mint egy magányos farkas. Később ebédszállító lett a helyi menzán, és vidáman tűrte, hogy az idő kérlelhetetlenül eljárjon fölötte. És az idő csak telt.

Katalinnak az óvodában a klasszikus pettyes labda volt e jele, és az összes nevelőnő meg dadus imádta őt. Születésnapjára menetrendszerűen meglepték egy poharas Leóval, az egyetlen jégkrémmel, amelyet az országban kapni lehetett. Délutánonként az utcabeli gyerekekkel játszott, és egész nyarakon át elő sem került este nyolcig, mert akkoriban még gond nélkül ki lehetett engedni a gyerekeket csavarogni: nem voltak még státuszszimbólumként tartott vaskos terepjárók, heccből Kalasnyikovozó középsikolások, akik túl sok video játékot néztek, na és persze szervkereskedésből élő szabadúszók sem. Volt viszont üdülőtábor a Balatonnál, tanulmányi osztálykirándulás a tájvédelmi körzetben, biciklitúra a közeli erdőségbe, és havonta egyszer az összes osztály elmehetett a helyi moziba, ahol az előadás előtt egyszerre skandálhatták, hogy „Ittaamozis! Ittaamozis!” meg azt, hogy „KEZDŐDIK! KEZDŐDIK!”

Aztán tinédzserként megtapasztalhatta a rendszerváltást, majd az azt követő audiovizuális terrort, amit a nyugati kultúra az országra szabadított. A nyarakat akkor rendszerint Tőserdőn töltötték, ahol Katalin átélhette a felhőtlen ifjúság eszméjét: tóparti diszkó vörösboros kólával, pettingelés a szomszéd srácokkal, az első Mitsubitshi-s tabletta, behányás a kukoricásban. Vasárnaponként meg a helyi kertmoziba jártak, ahol az idősebbek külön fizettek, hogy fajtalankodhassanak velük. Régi szép idők.

És akkor még csak épp, hogy megérkezett a kilencvenes évek, Jon Bon Jovi levágatta a haját, aztán azt nyilatkozta, hogy véletlen tűzbaleset érte, ahogy azt a korabeli mérvadó médium, a BRAVO magazin is megírta. Katalin imádta ezt az újságot. A közepén mindig volt New Kids On The Block vagy BROS poszter, és a lányokkal megbeszélhették, hogy kinek melyik fiú tetszik. Szerette még a tükörfordításban lemagyarosított dalszövegeket is, amelyeken jókat lehetett derülni.

A kilencvenes évek nagyon szép korszak volt Katalin életében, de röpke tíz év alatt véget is ért, és valami egészen új és modern időszámítás kezdődött az egyre inkább túlkorcsosuló emberiség történelmében. A milliomosok klubja évről évre néhány százalékkal megnövekedett egyenes arányban a szegénység elharapódzásával, így tehát a nagytöbbség szerint rendben volt. Semmi nem történt, ami megakadályozhatta volna az őrjöngő világ megveszését.

Érettségi után Katalin egy ölebgyárban kapott nyári munkát, ahonnan aztán évekig nem is jött el. Az ölebgyárban különböző fajtájú, de nagyjából azonos méretű ölebeket gyártottak. Olyan kutyák voltak ezek, melyek nem is igazán voltak alkalmasak a kutya megnevezés birtoklására, ám a sznobok és a megveszekedettek egyre jobban kedvelték őket. A piac úgy fellendült, hogy már konténerekben szállították ezeket a pamacsszerű lényeket a világ minden pontjára, ahol kevésbé jól működött a tenyésztés. A gyerekpótló vakarékokat elsősorban egyedülálló ribancok és a sír szélén break dancelő dédikék vették szívesen, de akadtak más rétegből is szép számmal. Több ezret gyártottak le belőle hetente. Az üzlet jól ment, és Katalin egyre szebbnek látta a jövőt. Igaz, a drogfogyasztás mértéke a népesség szaporodásával egyenes arányban nőtt, és a nemzetközi drogkonferenciák újra és újra csődöt mondtak. Senki nem mondta el nekik, hogy ez így megy az emberiség kezdete óta, úgyhogy felesleges erőlködniük. Egyesek jól tudták, hogy, mint minden, ez is csak a pénzről szól, és már a konferencia nagyszünetében kimentek a mosdóba kolumbiai bébihernyó petét zabálgatni.

Ettől eltekintve minden a helyén volt: az amerikaiak különféle ürügyekkel továbbra is olajért háborúztak az arab országokban, az oroszok kiitták az összes vodkát a Kaszpi-tengertől a Balkánig, a Japánok teleszemetelték az óceánt, az Észak-Koreaiak pedig még mindíg úgy viselkedtek, mint egy régi dokumentumfilm szereplői.

Magyarországon közben beérett a rendszerváltás gyümölcse, és az utcákat megrohanták a terepjárós tahók meg a külföldiek. Katalinnak rá kellett döbbennie, hogy a hely, ahol él, egy szürrealista cirkusz, ahol minden elképzelhetetlen megtörténhet. Még mindig nem talált senkit, akivel leélhetné az életét, és azt vette észre, hogy minden megváltozott: a fáknak már nem volt olyan jó illata, mert senki nem ért rá szagolni őket, az ételeknek már nem volt íze, mert az emberek nem értek rá enni, és a levegőt betöltötte a keselyűmirigyként bűzölgő irigység és hatalomvágy illata. A természeti katasztrófák évről évre szaporodtak, és az extrém történések is: egy vezetni tanuló nő a garázs falához préselte az őt tolatásnál irányító férjét, és amikor meghallotta ura halálsikolyát, ijedtében kinézve az ablakon, a fejét lecsapta az ott lévő tartóoszlop. Hatéves kislányuk mindezt végignézte a hátsó ülésről. Az emberek már nem találkoztak egymással, mert a közösségi oldalak ezt a kérdést is megoldották: életük képeit, gondolataikat azonnal megoszthatták a világhálón, így mire valóban találkoztak egymással, már nem volt miről beszélniük. Életük minden jelentéktelen pillanata ott tapadt az elektronikus szöveteken, miáltal az egyén lassan megszűnt létezni.

Talán ezért is döntött úgy Katalin, hogy el kell hagynia az országot. Nem maradhatott ebben az agymosott közegben. Tudta jól, hogy a világ minden részén nagyjából ugyanez megy, ezért kétségbeesetten keresgélt az interneten. Így akadt rá Lotánra a New York-i cionisták helyi vezetőjére, aki egy teljesen más világot kínált számára. Először csak ízléstelenül levelezgettek. Katalin nemigen értett a politikához, a cionizmusról is csak a Híradóban halott előtte fél szavakat, de Lotán felkeltette érdeklődősét. Sokat mesélt a szent földről, ahol mindenkire a béke vár és bőség, már amennyiben az ember az egyetlen lehetséges tiszta fajúnak született, vagyis zsidónak. Katalin ezért hát úgy döntött zsidó lesz, és elkezdett felkészülni a megtérésre, hiszen az kecsegtetően hangzott. Beszerezte az összes témába vágó szakkönyvet, és buzgón olvasta őket esténként. Tudta ahhoz, hogy legyőzze sorsot, annak mocskos eszközeit kell használnia. Néhány hónappal később már teljesen átitatódott Lotán szellemiségével, és betéve tudta a legfontosabb zsidó kifejezéseket és ünnepnapokat.

Eközben a világ odakint tovább korcsosult: az emberek nagy része éhezett, míg mások egyre csak híztak. Combjaik tövébe raktározták el a modern társadalmi életmódot - a kevés mozgást, a számítógép előtt élést meg a műanyagok zabálását. A strandokon látni lehetett, hogy mennyire satnyák, vagy épp mekkora disznóvá válnak. Bőrük plöttyedten csöngött rajtuk. Húsuk elpuhult és extra fogékonyak lettek mindenféle furcsa nevű betegségekre. Akaratuk elgyengült, lusták és kiszámíthatóak lettek. Nem csoda, hogy újabb és újabb kuruzsló nyithatott üzletet, és rabolhatott könnyedén a három osztálytól: az egyre gyarapodó szegények ugyan nem hoztak sok pénzt, de az eltűnőben lévő középosztályban még mindig volt tartalék. A jövőt lassan már csak a szintén növekvő felsőrétegben látták, akiknek mindegy volt.

 

De Katalin már mit sem tudott ezekről a dolgokról: megvolt a repülőjegye a következő New York-i járatra Lotánhoz, aki épp készülődött valamire…