„Igaz volt, hogy az élet elviselhetetlen, csak a legtöbb embert megtanították rá, hogy megjátsszák, hogy nem az. Olykor-olykor előfordult egy öngyilkosság, vagy valakit bevittek a diliházba, de nagy általánosságban az emberek úgy csináltak, mintha minden rendben lenne.”

Charles Bukowski: Shakespeare ilyet nem csinált

Az utca túloldalán áll az Otthon. Kétszintes, hatalmas épület. Olyan, kihalófélben lévő szinkronszínészek számára hozták létre, akik hangjukkal végigfestették ifjúságát, és ott bólogattak, amikor beköszöntött a heroikus videó-korszak.  Áttolmácsolták neki a nyugat ígéretét, aztán megöregedtek, ahogyan ő is. Ezek mind ott laktak. A lakóövezet ékkövében. Ez volt az intézmény egyedi szolgáltatása.

Minden nap elment az épület előtt, miután a sarki trafikosnál megvette a napi adag dohányát, amelyet esténként, írás közben kézzel tekert. Aznap már korán reggel megindult, mert tudta, hogy Szilveszterkor még az a néhány elszánt boltos is bezár délben. Vásárolt egy kis Golden Virginiát, és az újévre való tekintettel egy narancssárga Styvesant-ot is. Arra ott helyben rágyújtott, amivel megváltoztatta az oxigén és a szén-dioxid korrelációját a feje felett. Átnézvén a füstön, eltekintett a főépület csúcsa felett a megzöldült felhőkre. Milyen lenne azzal a tudással élnünk, amellyel most rendelkezünk, egy olyan testben, amit huszonévesen birtokoltunk? Egy ismert színész hangján beszélt magában és megindult hazafelé. {Magyar hangja: Koroknai Géza}

Ahogy sodródott visszafelé az Otthon algazöld kerítése mentén, számolgatta a kiégett olajoshordókat, amelyek matematikai pontossággal 5745 centiméterenként követték egymást a rozsdás járdaszéleken.  Némelyik még erősen füstölt, különleges hangulatot adva az utcaképnek. A hamuszín hó egyre inkább fel-türemkedett az úttest ölén, és vaskos torlaszokat emelt a járda felé. A tél nyúlós, rágós domborzatúvá változtatta a várost, de időnként még így is felragyogtak a csodaarcú lányok a kirakatok oldalbordájából. Ott álltak a zebránál meg a buszmegállókban, a várótermekben, és a sínek mellett. Ott voltak a jegypénztárnál is és mindenütt csak ingerelték a külvilágot. Tökéletes lábuk volt, ízlésesen voltak öltözve, és látszott, hogy mindaz a megjátszás, az a szerep, amit nap, mint nap megélnek, mennyi idejüket leköti, de néhányuknak jól áll. Gyönyörű hajuk volt, és még télen is jól látszott formás alakjuk. Az arcukra már rá sem mert nézni. Hol születnek az angyalok? Hogyan rajzolnád meg a tökéletességet? Miért vannak ilyen mértéktelen szépséggel felfegyverezve? Ennyire kiéleződött a világ? Már tizenévesen ráébrednek, hogy mit kell tenniük a sikerért.

Felrémlett egy kép a tavaszi kosárlabdadöntőről, meg arról a tízéves forma kislányról az előtte lévő sorban. A lány szégyentelenül szép volt, mintha selyemből gyúrták volna, nem is húsból meg vérből. Már akkor megközelíthetetlennek tűnt.  Még az angyalok arca is csak szétfoszlott szaténhamu lehetett az övéhez képest, idomainak finom ívelése pedig már e még gyermeki testen is előretükröződött. Oldalvást ült tőle, így jól rálátott. Szégyellni való-e az ösztön, ami olykor perverzitásnak tetszhet? Nem tudta, hogy mit gondoljon. A lány viszont észrevette, hogy figyelik, és utána sokat mosolygott. Ez már - már illetlen volt. A szünetben aztán, mikor látta, hogy a mellette ülő fickó lomhán megindul hot-dogot venni, hetykén ott termett mellette és leszólította:

-               És te kinek szurkolsz? – üde parfümillat lengett körülötte friss szolidsággal árasztva a szűziességet. Aztapicsa! A végén még felszed egy tízéves kiscsaj. – mondta egy hang ismét a fejében. {Magyar Hangja: Gáti Oszkár} Valami egyedi méret super push up melltartó lehet rajta, mert érvénytelenül formásak a kis keblei. Na ez az igazi átverés. Így könnyű. Gyanútlanul összejössz egy jó mellű csajjal, aztán meg kiderül, hogy bénaság az egész.

-            A Lajhároknak. – válaszolta tömören, és elhatározta, hogy kihozza a helyzetből a maximumot.

-            Az jó, én is! – süvöltötte a bársonyarc, és lesütötte a szemét. Aztán elhangzott még néhány üres sor, és a hot dogos fazon visszatérni látszott. Az angyal felállt és búcsúzott:

-            Találkozhatnánk még.

-            Tíz év múlva megkereslek és megduglak. – felelte, azzal tapsolni kezdett, mert következett a harmadik negyed.

Persze tisztában volt vele, hogy egyiküket sem kapja meg soha, és hogy a sorsa csak henceg a csábítás felakasztott koncaival nap, mint nap, hogy lássa, hogyan őrlődik és szenved. Tehetetlenek vagyunk. Csak tesszük, amit kell, mert költség-hatékony az eszünkre hallgatni a szívünk helyett.

A főkapu széléhez érve megpillantott egy hajléktalant a sárszínű lámpafény alatt, aki kezében borostyánba kövült apró állatkákat szorongatva érthetetlenül mormogott, de volt benne valami ritmus.

Együgyű kántálás.

{Magyar hangja: Viczián Ottó}

Ismét a régi dilemma, amitől mindig enyhe zavar lesz rajta úrrá. Jóhiszeműségéből adódóan dobott volna némi aprót a szakadt fazonnak, de nem tudta eldönteni, hogy vajon hasznára válna-e, vagy pedig úgyis csak elinná az egészet. Ahhoz, hogy ezt az alatt a néhány másodperc alatt eldöntse, amíg pillantása átfut az alakon, bele kellett volna néznie a szemébe. Azonnal megtalálni a kontaktust. Ez nagyon nehezére esett. Olykor rezignáltan odadobott valamit, és már fordult is, míg máskor tehetetlensége tovább sodorta. Túl hosszúvá vált a reakcióideje, eképp az idő becsukta hát az ajtót, és a járat elindult.

Talán most a kántálás terelhette el túlságosan a figyelmét, de a zebra lámpája mindenestre a szokott módon zöldre váltott. Pedig már a nadrágzsebében kotorászott.

A széjjelkotort zebracsíkok sietősen távoztak talpa alól, és egyre kellemetlenebbül érezte magát. Maró hiányérzete támadt a bal pitvar mögött. Oda kellett volna dobni. Mi van, ha netán megátkozott?

Serdülőkorban ragadt kétségbeesés.

{Magyar hangja: Detre Annamária }

Hátranézett, hátha abból erőt gyűjt a visszaforduláshoz, ami komiszan érlelődött benne, de a látványtól rögtön visszahőkölt. A hajléktalan helyén egy igazságtalanul nagy fekete kutya ült. Nem volt semmi a kezében, és nem is kántált, viszont nézett. Szőrének sötétsége szétfoszlott a kerítésen, és csak a két vörösen izzó szemének barázdája látszott. Úgy festett, mint az ördög kedvenc ölebe.

{Magyar hangja: Seszták Szabolcs }

Van olyan, hogy rosszakat álmodunk. Az a sötét placsni pedig pontosan úgy nézett ki, mintha legrosszabb rémálmából lépett volna elő. Most már nem kellett gondolkoznia az aprón. Csúcsosan felemelte hát az állát, és megrendülve indult vissza a társasházak irányába, ahol a bejárati ajtót, mint egyetlen lehetséges végső menedéket megtalálni vélte. Átsuhant a jelzőlámpa utolsó vinnyogása alatt, és máris a gyepen trappolt. Nem érdekelte, hol van a kikövezett kis út, csak egyenesen haladt légvonalban a bejárati ajtóval. Letaposott egy rakás ízléstelen színű árvácskasort. A kutyaszarhabcsókok ijedten ugrottak el útjából.

Nem mert visszanézni. Szokatlan ijedtség áradt el benne, érezte, ahogy végigfolyik az ereiben és megköt a lábánál.Csak semmi pánik, Szilveszter van. Az ember nem ilyenkor döglik meg.  Biztos csak a sok fű teszi, ami az évek alatt már a szöveteimbe szívódott. Nincs itt semmilyen sátánkutyája. Nem is követ senki. {Magyar Hangja: Dörner György}

Már az ajtóhoz felvezető lépcsőn járt, amikor azt kezdte érezni, hogy a rém egészen biztosan az utolsó pillanatban fog lecsapni, mégpedig amikor ő majd megfogja a kilincset. Ahogy elérkezett az a mozdulat az idő eseményszalagján, minden egy mikroszemcsényi időpöttybe sűrűsödött be.

De nem történt semmi. Agyvelő cafatjai nem fröccsentek fel az üvegajtó vaskos tömbjére, csontjai nem roppantak bele a lecsapódó mancsok súlyába.

Mégis van isten. {Magyar hangja: Kristóf Vilmos}

De mint mindig, most is kiderült, hogy mégsem, mert ahogy megfordult és becsapta az ajtót, megpillantotta az állatot, ahogy természetes nyugalommal a lépcső aljánál ül. Még csak nem is lihegett. Vagy valami. Mellső lábaival most is ugyanúgy támasztotta magát, mint az előbb. Mozdulatlanságba mártott tartása felsőbbrendűséget kölcsönzött neki. Mintha csak nyilvánvaló lett volna, hogy ha igazán akarja, könnyedén utoléri áldozatát. Azt sugallta, hogy ő irányít, ő dönti el a történések további menetét.

- Mi a picsa?! – vakkantotta, aztán már húzódott is befelé a házba, hogy minél előbb a lakásában teremhessen. Agyában újra meg újra átmosódtak az elmúlt percek történései, és úgy érezte, hogy az egész túl filmszerű, tehát biztos csak álom. Ha felébred, majd meg is hallgatja mp3-ban Krúdy Gyula Álmoskönyvében. {Előadja: Tomasevics Zorka }

De amikor behajtotta maga mögött a lakása ajtaját, még látta, ahogy két kicsinyke koromfekete cica elsuhan egymással ferdén párhuzamosan: az egyik épp az ajtaja előtt, a másik meg a folyosó üvegezett falának túloldalán, odakint a gyepen.

Akkor most mi is van. Felhívom Daniékat {Magyar hangja: Minárovics Péter}, - hogy mégsem megyek ma át a buliba, sőt jobban tennék, ha inkább ők jönnének. Vagy mégsem?

Odament a bárpulthoz, és töltött magának egy dupla Sztolicsnaját. Bekapcsolta a plazmatévét, amelyen már jócskán szétfolyt a szilveszteri giccsparádé. Végül otthagyta azon a román sci-fi csatornán. Feldúltan tekert magának egy cigarettát, és bekapcsolta a szagelszívót. Miközben felfújva a füstöt megváltoztatta az oxigén és a szén-dioxid korrelációját a feje felett, egy pillanatra elmerült magában. A képernyőn eközben a félholt hős {Magyar hangja: Rajhona Ádám} alulmaradt egy zombiszerű lénnyel szemben, és épp a monológjával bajlódott:

- Akkor sem adom fel. Ha már meg kell, halnom, legalább küzdelemben haljak meg. Egyébre is milyen ez a világ? Mocsok és depresszió mindenütt. A szépség? Na, igen, azért már majdnem megéri, de aztán végül azt is bemocskolják. Nem félek a haláltól, mert nincsenek céljaim, és tudom, hogy amit elrontottatok, már nem lesztek képesek visszafordítani. Már nem érdekel, mit kezdtek ezzel a világgal.

Arra eszmélt, hogy valami kaparászik az ajtón. Elméje pillanatok alatt visszaélesedett, és a horrorfilmek által beléplántált válaszreakcióval arra utasította, hogy szerezzen egy kést. Talált is párat a fiókban, de akárhogyan forgatta őket, rájött, hogy mindegyik életlen, vagy tompa recés. Mégis magával ragadott egyet, és megvetemedett az ajtó felé.Ez csak egy film, nekem meg játszanom kell a szerepem - mondta egy újabb narrátor a fejében. {Magyar hangja: Szabó-Sípos Barnabás}

Feltépte az ajtót, hogy az egyébként bejutni akaró macska is megrémült egy pillanatra. Felkapta az állatot a nyakánál fogva, aki abban a pillanatban már tudta, hogy alultervezett valamit, és jól jönne most a társa segítsége. De az nem volt sehol, így az idő becsukta az ajtót, a járat elindult.

A fekete szőrcsatakot a földhöz taszítva megszorította a kést és átvágta vele a nyaka tövét. Az állat pont a távkapcsolóra esett, ami átváltott egy fekete-fehér mozira. De a kés nem vitte át az ereket. Annyira tompa volt, hogy ez még inkább feldühítette, és összekaparva minden haragját, újból vágott. És most már sikerült. A sós macskavér ráfröccsent az arcára, miközben Bob Dylan {Magyar hangja: Gáti Oszkár} a képernyőről hadarta, hogy:

Kurva kocsma kurva bár

Minden sarkon kurva vár

Minden fiú, minden lány

Meggyilkolna akárhány

Hülye csávó taxit néz

Megkéseli kurva kéz

Kurva kéró kurva ház

Kúr a szomszéd dől a gáz

Az egész cucc egy rakás szar

Ilyen ez a kurva dal

A macska nyilvánvalóan halott volt, ő meg véres, de nem sokáig tudott ezen morfondírozni, mert az állat egyszerre átváltozott zoknivá. A vér megvolt, meg egy levágott zoknidarab átázva a skarlátvörös anyaggal, amiről csakhamar kiderült, hogy az övé. Akkor a földre dobta, és az ajtónak hátrált. A másik dögöt nem látta, úgyhogy becsapta.

Miközben zúgott a feje a zavarodottságtól, a konyhapultnál leöntötte vodkával a sebét. Felszisszenve fél-káromkodásokat öblögetett ki magából, aztán meghúzta az üveget. A tér parázslani kezdett. Ránézett a faliórára, és nyugtázta, hogy el kellene kezdenie készülődni arra a bulira, amire nem fog elmenni, mert épp zoknikat gyilkol a parkettán. Mi az isten, nem figyeltek? Zoknikat gyilkol a parkettán. A kamera tovább pereg.

A filmszerűség kedvéért még egyszer rágyújtott, és hitte, hogy jól áll neki a dohányzás. Magabiztossága csak akkor tört meg, amikor végre nagy lendülettel megindult az erkély felé, hogy odakint szívja el a cigit, és friss levegő érje. Ahogy a szoba közepére ért, az erkélyről befele bámuló két vékony vörös csíkkal szembesült. Aztán meglátta a kiteríthetetlen sötétséget is mögötte.

Ehhez nem lesz elég egy életlen kés. De ezt nem volt ideje tovább gondolni. Megzavarta az ajtó újboli nyikorgása. Már megint karmolásznak. Adok én nektek. Megindult hát, hogy elsőként leszámoljon a másik kismacskával, aztán majd utána ráér elintézni a fősátánt. Most már nyugodt volt. Hiszen minden előre meg van írva, mint a filmekben. Persze nem mindegy hogy dráma vagy fantasy, vagy egyszerre mindkettő, vagy netán vígjáték (olykor), mindenesetre nem történhet semmi, aminek nem kell megtörténnie. És hát ő a főszereplő.

Úgyhogy már szaggatta is a kilincset, majd teljes lendülettel döfött az előtte álló alakba, aki viszont nem egy macska volt, hanem az a hajléktalan fazon a sarokról. Mivel arra számított, a penge életlen lesz, egyből kettőt-hármat suhintott, mire aztán észrevette, hogy mit csinál. Pedig az előbb még annyira természetes volt, hogy a nyakcsontot kell átszúrni – persze nem megy olyan könnyen, egy ilyen szar késsel, de azért harmadszorra sikerült.

A szakadt alak összerogyva vonaglott az ajtóban, alatta meg apró vércsíkok tócsáztak megkergülve. Szaggatott hörgésbuborékok szállingóztak a plafon irányába, mert a hang felfelé terjed. Ütemes aláfestő-zeneként szolgáltak a halálnak, amely épp indulóban volt. Az erkélyen túlról az Otthon kivilágított felső emeletei szűrtek be sárgás fényoszlopokat – már majdnem besötétedett. A korán kezdő petárdás fattyak első hordája már javában dúlta a várost. Pattogtak a szikrák és füstölt az aszfalt. A vadak megkezdték örömtáncukat. Az erkély üresen tátongott rájuk. Nem sokára aratás.

A hörgés elhalt, és Dylan még mindig csak darálta:

A kurva krumplin hideg nyál

A kurva tél, a kurva nyár

A kurva sörben kurva hab

A pecókban meg patkány had

Itt minden óra rosszul jár

Minden napból elég már

Az egész cucc egy rakás szar

Ez egy ilyen kurva dal - köszönöm, jó éjt!