Diynamic Fesztivál 2016 / Május 27, Amszterdam, Land Van Bosse / Kb 10,000 néző

 

A szerb származáswú Mladen Solomun 2002-ben bukkant fel a nemzetközi zenei színtéren, mint Dj, később pedig producer. Hamburgba költözve Adriano Trolio barátjával 2006-ban közösen megalapítják a Diynamic fantázianévre keresztelt kiadójukat, amely mára fogalommá vált, mint egyértelmű garancia a minőségi house / techno muzsikák kedvelői számára. (Később ebből ágazik le majd az experimentálisabb vonallal foglalkozó 2DIY4 is) 

Az elmúlt tíz évben a label tucatnyi Dj-t és előadót gyűjtött maga köré, akik hozzátéve a maguk egyedi hangzását, hozzájárultak ahhoz, hogy egy igen komplex kép alakuljon ki a kiadóval kapcsolatban, amely tízedik születésnapját ünnepelte idén a saját kis házi-fesztiválján Amszterdamban.

A Diynamic Fesztivál még csak harmadik éve került megrendezésre, de minden bizonnyal nem utoljára, hiszen egyre nagyobb tömegeket vonz (idén arrébb is költözött pár bokorral a Land Van Bosse elnevezésű külvárosi területre, amelynek egyetlen hátránya, hogy a fesztivál után nem is olyan könnyű kitalálni belőle). A két színpadra tervezett félnapos megmozduláson a kiadó az összes fegyverzetét bevetve, kiváló szervezéssel támadta a közönség hallójáratait, amely hálás is volt ezért. A kisebbik területen az istálló kísérletezőbb zenéit játszó (csúnyán mondva, nem annyira mainstream) előadói váltották egymást délelőtt tizenegytől este tizenegyig, úgy, mint Stimming, OST & Kjex, Thyladomid, Karmon vagy újonnan szerződtetett játékosuk, Lehar. A kiadó népszerűségét jelzi, hogy már ezek a nálunk talán kevésbé ismert előadók is egész évre bőven le vannak kötve fellépésekkel, és gyakorlatilag pár napos szünetekkel végigturnézzák a világot: klubokban, fesztiválokon vagy épp egy Boiler Room-os felvételen bukkannak fel. Ha szerencsénk van, egy évben többször is elcsíphetjük őket a környéken: Stimming például még háromszor jön felénk idén, a Kollektív Turmstrasse pedig szintén harmadjára teszi tiszteletét nálunk majd nyár végén.

Velük át is térhetünk a Diynamic Fesztivál nagyszínpadára, ahol az igazán nagyágyúk jeleskedtek május 27.-én, és már délben dübögött a deep techno az Undercatt jóvoltából. Őt követte Magdalena, aki mellesleg Solomun húga, s egyben üzlettársa is, hiszen a kiadó mellett 2014—ig az EGO nevű klubbot is közösen működtették Hamburgban. Magdalena mint mindig, itt is bemelegítő jelleggel zenélt, habár délután kettőkor még csak alig pár száz fős közönség mozgott a tűző napon (a tavalyi esős idővel szemben idén szerencsénk volt az idővel). Le is pirulunk, mire Johannes Brecht élő szettje következik, és ő az a fazon, akit szintén nem nagyon kell bemutatni a műfaj kedvelőinek, bár zenéje sokkal inkább kísérletezőbb, mint a nagyszínpad többi fellépőjéé, de úgy látszik idén most így alakult, nem bánjuk, élvezzük tovább a kiváló hangzást, a profi színpadképet, a világítást, a mindig mosolygós pultos lányokat, akiknek műanyag fesztivál kreditekkel fizetünk a sörért. Merthogy készpénz már errefelé sem dívik, helyette Diynamic emblémás korongok, a sör egy korong, az ásványvíz kettő, a rövidital három. A fesztivál bejáratánál egyébként egy jókora felirat: UTOLSÓ LEHETŐSÉG, HOGY ELDOBD A CUCCOT!!! Akármilyen furcsa, ezt a hollandok teljesen komolyan is veszik, hiába Amszterdam, hiába techno fesztivál, egy hústorony néger lány simán lemotoz mindent, és ha talál valamit, akkor azt a középen elhelyezett nagy, piros gyűjtőhordóba dobja. No, azért attól nem kell tartani, hogy odabent színjózan a közönség. Az emberi leleményesség ugyebár jól ismert, és hát tíz villamosmegállóra vagyunk a világ THC mekkájától, úgyhogy már délután négykor bőven érezzük azt a tipikus sajtos-citromos illatot, ami itt már szinte a légkörhöz tartozik, évtizedek alatt a falakba ivódott, és lágyan keveredik a sós tengeri levegővel,  Mire H.O.S.H. a színpadra kerül már hátul is jócskán gomolyog a sűrűség, a magas, szőke, napszemüveges holland lányok pedig egyre jobban belemerülnek az általuk igen kedvelt és terjesztett, egyedi shuffle táncba, amelyet elmagyarázni nem lehet, ott kell lenni, látni kell, érezni azt a harmóniát, ami a zenével együtt a lelkünkre tapad. A tömeg duzzad, most már majdnem telt ház van, az Adriatique két Adrian-ja szinte komplett egészet kap, és gyakorlatilag bármit felrakhatnának, a tömeg akkor is őrjöngene.

 

Álljunk meg egy pillanatra Adrian-ék-nál (úgy fest, az Adrian név jóféle ómen a kiadónak), mert ők az egyik legkeresettebb exportcikk manapság a Diynamic háza táján, és nem véletlenül. A zürich-i származású páros az utóbbi években erősen húzta a labelt, ez nem vitás, és idén is tovább görgetik a mélyebb hangzásokat, amelyek észrevétlenül simulnak bele a keményebb alapokba is. Az Adriatique a klasszikus techno páros alapmintája: két különböző egyéniség tökéletes összhangja, a detroiti, a chicagói techno vegyítése melankóliával, deep hangzással vagy könnyedebb house ütemekkel, vokálokkal. Precíz, elnyújtott keverések, rengeteg élő effekt – öröm a füleknek. A nálunk karácsonykor is tiszteletét tevő páros egyébként leginkább remixekben erős: feldolgozásaik többnyire agyonjátszott giga-slágerekké válnak (aktuális tételük Stephan Bodzin & Marc Romboy: Atlas-ának felújítása), de nem elhanyagolható az sem, hogy szettjeik a legnagyobb igényességgel összerakott utazások, melyekhez hasonlót manapság csak kevesen produkálnak – és azok is hasonszőrűek (pl: az olasz nagyágyú párosok, a Mind Against vagy a Tale of US).

Adriánék után érezhető, hogy a csúcs felé haladunk, és mire kilenc körül elkezd lassan (nagyon lassan) sötétedni, a színpad már a főnöké, Solomuné, aki még annál jobban is odacsap, mint ahogy a szettjein látható. Hiába, tíz éves a kiadó, a brigád jól érzi magát, jövő héten pedig kezdődik a szezon Ibizán, ahol standard helye van, és nem különben a többiek is játszogatnak, szóval érezzük jól magunkat. És érezzük. Egyre több a füst, egyre nagyobb konfetti adagok robbannak az arcunkba, Moloko „Sing it Back”- ének über-techno változatánál pedig mindenki csillagszórót gyújt (honnan szedték? – jövőre mi is viszünk!) Solomun zenéje talán azért működik nagyon, mert abszolút biztos kézzel nyúl az R&B, funk, soul, disco és úgy általában a ’80-es évek vonalához, mindezt persze mai techno köntösben, kellően kifinomult érzékkel, és tudván, hogy mikor, melyik közönségnek mit kell játszani. A főnök úrnak igazán volt ideje a tapasztalatszerzése, és nem hiába zsebelt be számos díjat is, ami munkájának eredményességét dicséri. 2011-óta a világ egyik legjobb Dj-je ként tartják számon, és több tucat díjat is összeszedett már azóta - az év remixe, a legjobb producer, a legjobb kiadó az év Dj-je, egy rakás trófea a Mixmag, az RA vagy a Dj Mag háza tájáról, stb -  és ne feledkezzünk meg a tavalyi nyárról, a  “Solomun+1″ néven futó sorozatról vasárnaponként az ibizai Pachá-ban, amelyet szintén erős taps követett, és még a vén rókának számító, megkerülhetetlen Richie Hawtin is elismerően nyilatkozott. 

 

A Fesztivál sajnos pontban 23.00-kor be is fejeződik, (utána mindig van after party a belvárosban) Semmi ráadás, semmi bónusz, a hollandok iszonyat precízek, betartanak mindent percről-perce, a Dj-k előtt egy hatalmas digitális óra, amely jelzi az idejüket, s akármi van, a szám felénél is lekeverik, ha úgy adódik. (Persze elég jól kiszámolják a tételeket, a műsor jól ki van találva, és gyakorlatilag egyezik a zenecsatornára nemrég felpakolt brazil Tomorrowland-os szettekkel). Solomun és társai ekkor már mind a színpadon, a kis színpad programja már fél órája véget ért, így az egész familia lassan feltornyosul Solomun mögött, aki húzza tovább, érezhetően a legprogresszívebb track-eket játssza. Egy brutális füst és konfetti-robbanás után végül egy igazán remek és ideillő saját remixével köszön el, tapsoljunk, örüljünk, mielőtt Jim Morrison egyedi hangja még azt mondja nekünk, hogy egy gyilkos van az úton, meg lovasok a viharban, hát igen, úgy is érezzük magunkat: szembemegyünk a tömeggel, saját utunkat járjuk, ami mégis közös.

Mert a techno az a műfaj, ami az egyénnek szól, és közben mégsem, Mindenki megtalálhatja benne saját magát, leszűrheti a saját esszenciáját, magányos műfaj, mert kicsit mindenkinek mást, máshogy mond, ugyanakkor harmóniája össze is tereli a hasonszőrűeket. A nyár

on is egyszerű csont feketében táncoló fanatikusokat / a Ramones, GNR vagy Iron Maiden pólóban feszítő, bohókásan szexi táncot lejtő csajokat /a negyven felé közeledő apukákat, akik még bőven bírják a gyűrődést / a véletlenül betévedteket, akiknek fogalmuk sincs, mibe keveredtek, de tetszik nekik és látjuk az arcukon, hogy jövőre már minimum Diynamic-os pólóban lesznek, és viszik tovább a hírt, hogy a techno tiszta, a techno színe fekete – és ott vagyunk mindenütt, még ha senki sem lát.

Hazai viszonylatban szokatlan és érdekes lehet egy ilyen délutáni, késő estig tartó piknik, ami idő előtt véget ér, hiszen tudjuk, hogy Pesten pl éjfél előtt be sem indul semmi, és, hopgy úgy általában külföldön mást jelent egy fesztivál, mint nálunk. A külföldiek szeretnek is hozzánk járni, mert más fesztiválokhoz képest a magyarok sokkal inkább odateszik magukat szervezésben, programokban és úgy általában mindenben, ami másoknak ez magas színvonalat jelent, nekünk meg alap. Amszterdam belvárosában már tavasszal lehet találkozni például a Szigetet reklámozó szóróanyagokkal, úgy néz ki, ők hozzánk szeretnek járni, mi pedig hozzájuk, szóval ahogy mondani szokás: jövőre ugyanitt….köszönjük Diynamic Family!!!

 

https://www.youtube.com/watch?v=Vwvj_edxbNE