Színházajánló:

011 alkotócsoport / Szputnyik Hajózási Társaság / FÜGE Produkció:

 

PÁRNAEMBER

 

            Nem először bukkan fel hazai színpadon Martin Mcdonagh angol / ír kortárs drámaíró remeke a Párnaember (többek között a Krétakörösök is megcsinálták, és jelenleg fut még az egri Gárdonyi Géza színházban is). Talán ennek is köszönhető, hogy a legfrissebb (hármas produkcióban összehozott) adaptáció nevéből az alkotók szándékoltan elhagyták az előszót, de ez mit sem von le a darab értékéből, sőt: aki a szezonban ellátogat a Jurányiba, hogy megnézze ezt a könnyednek korántsem nevezhető tételt, egészen biztosan nem fog csalódni.

            Noha a premieren a velünk szemben ülő sorból félidő tájt kiviharzott egy hölgy, én még is mindenkinek ajánlom a Szputnyik féle Párnaembert, mert amellett, hogy kőkemény és véres, a szövegből időnként felbugyog egyfajta fekete humor, ami egyébként a szerző védjegye is. Amennyiben van még olyan színház vagy filmrajongó, aki nem ismerné McDonagh egyéb műveit, az sürgősen pótolja kimaradását, mielőtt lemarad pár kultikus darabról. A szigetországban tevékenykedő fenegyerek 16 évesen otthagyta az iskolát, hogy rádiójátékokat írhasson, és bár a siker egy ideig elkerülte, néhány éven belül már több darabját párhuzamosan is játszották Londonban, és nagy szerencsénkre még filmeket is rendezni kezdett. (Emlékszünk még az amilyen béna című, olyan zseniális „Erőszakikra”?)

 

            A Párnaemberből, más munkáihoz hasonlóan szintén felgőzölög egy jó adag erőszaktöltet, meg egy kis skizo-pára, a Szputnyikosok pedig a rájuk jellemző profizmussal és precizitással oldják meg a dolgot. Mostanában nem volt alkalmam megnézni a társulatot, nekem valahogy az évad első fele olyan döcögősnek tűnt a függetleneket illetően (HOPPart, Szputnyik, stb), de úgy tűnik, hogy a második fordulóra mindenki rákapcsolt. A főszerepben Jankovics Pétert láthatjuk, akit legutóbb a „Rosencrantz és Guilderstein”-ben láttam, és mint mindig, most is elképesztő kifejezéssel játszik. Egyszerűen élvezet volt nézni és érezni, amit művelt, számomra az egyik legkarakteresebb és legsokoldalúbb színész, akit az elmúlt években volt szerencsém megnézni (nem kisebbítve ezzel a HOPPartosok érdemeit). Fábián Gábor mellett minden bizonnyal ő a Szputnyik leginkább meghatározó alakja, említett társa (akivel a Kockavetőben mai napig felső szinten parádéznak) viszont ezúttal a közönség soraiból figyelte az eseményeket, és úgy tűnt, amit látott, nagy megelégedésére szolgált. A meghívottak között egyébként még Kárpáti Pétert és számos más belső körös barátot véltem felfedezni, ami jórészt annak volt köszönhető, hogy a játéktér középen helyezkedett el, s mint egy porondszerűen körbe lehetett ülni, így aztán ráláttam mindenkire.

Jankovics mellett kiemelkedett még a Tupolskit játszó Kárpáti Pál is, aki a Szputnyik egyik új szerzeménye. Erre az évadra a társulat fele ugyanis nagyjából kicserélődött, de ez a vérfrissítés láthatóan jót tett a csapatnak (egyedül Molnár Gusztáv távozását fájlalom). Kárpáti arcmimikája és hanglejtése egyszerűen szórakoztató és magával ragadó, ugyanakkor a darab súlyosságának egyfajta ellenpontját is adja a munkájukban mindenféle szabályokat áthágó, olykor irracionálisan fellépő rendőr szerepében. A nyegle, folyton csámcsogó, lazáskodó nyomozó karaktere jó időre belénk ég, és én személy szerint nagyon várom a következő szerepét, hogy megfigyelhessem, ez a szerep mennyire ötvöződött a valódi énjével.

 Bodó Viktor

A lányok (Pető Kata és Kurta Niké) csupán mozgás és megjelenésbéli szerephez jutnak, azt pedig színvonalasan hozzák is. Hangjukat csakaz időnként a műsorba ágyazódó, a főszerepet hordozó író (Katurian) mesélős szakaszaiban halljuk. A testvérét játszó Hajduk Károly szintén nagyon meggyőző (itt is várom a következőt), a másik, jóval durcásabb rendőr szerepében pedig Király Dánielt kapjuk.

A társulat, rendező ügyében ezúttal nem Bodó Viktor keze alá dolgozott, hanem a fiatal titánt, Radnai Márkot fogta be magának, aki remekül helyt is állt ezen a téren. (De azért én remélem, hogy Bodótól is látunk még sok irigylésre méltó megfejtést a Szputnyikosok által). Ki kell emelnem még a rendezéshez szorosan kapcsolódó kifinomult hangtechnikai megoldásokat (Keresztes Gábor), amelyek hibátlanul kiegészítik és támasztják alá a produkció hangulatát.

 

A történetről felesleges is sokat beszélni. Magam úgy mentem el megnézni a premiert, hogy pontosan nem is tudtam miről szól. Nekem elég az, hogy Szputnyik, FÜGE vagy Jurányi. Ezekből semmi rossz nem sülhet ki, szóval minden független (és főleg nem független) színházrajongót arra buzdítok, hogy nézze meg a Párnaembert, ha teheti. Persze ha még kap rá jegyet.