Minden pillanatban belül a ringben: nem is sejti
talán,de ő az irgalmatlanok királya a fesztkorszak
hajnalán - kiröhögi a véneket, majd lassan kivájja 
az örök egyensúlyt yin és yang asztalán, s ha a föld 
felett két lábbal is jár - legalulra küldi az összes zsiványt 
/ átlát rajtad: 
elmédet böhöncösen legyalulja, s hogy ő az abszolút
bajnok? – hiszen még maga sem tud róla, csupán csak
lábát bújtatja be zsávolyzubbonyba, hogy nyalhassa 
fel egy toprongyos szolga, mialatt az istenekkel megy
reggelizni,vagy alantasan az ördög vacsoráját lopkodja
/ mindig bajban van:
de mégis övé a lépéselőny, hiszen már hajnalban a 
farkasokkal táncol, és ő eszik először minden udvar
kutyájának tányérjából - át a babérerdőn, ahol
satupofájú képviselők rángatják elő a fáraók árnyékából
/ ha kell aláír:
mert nála háziállat az oroszlán, s az élet kicsontozott
csalhomokján kefélget meg mindenkit gepárdelszántsággal-
fent az elnöki lakosztályban a legnagyobb cápákkal beszélget,
és ha reggel felkel a csapos lány, csak csettint,
s az élet megint habos már szupersztárországba

Felvágós fennhéjazással szeld fel

kakaószőrös délutánom – kérdezd,

hogy miért utálom, amikor vér fut

át ott, hol gyolcsos prémkutyákon

csüngve nyargalásznék benned, át

sörényes kéjbundákon. A nyelvem

alatt szétutálva hempereg a lárma,

bebugyolált törődéssel  préselem a

pofámba a tűrhetetlen maszlagokat,

szétkapkodott angyaloknak feszes

ondóhántására. Sok pondró, vállfás

lárva visít önmaga megváltására,

bőgnek bele szép szál szavak vész-

felkiáltásába. Hej, te csapodáros

lányka, kezdj a szálkamintás mártás

velős vészfékgyártására: fáradt lét-

serpenyőm ég: kaparj le vacsorára.

Fortyog a ribizlikedv, csavarog a

szembesülés, hőgölve kufárkodik

ránk az  olcsókurvaszagú, berántott

egyesülés. Az ablak mellett az egyes

ülés csapódik be először: a vezető

 

kabinja utáni közvetett beteljesülés.

A kolumbiai bébihernyó - tenyésztő összehúzott

szemöldökkel sandítgatott rám, emlékszem,

arra gondoltam: még se túlzott az utazási irodán

az a nő egészen, hogy ezekkel óvatosan kell bánni

itt kint a tivornyás telepen – ahogy kortyolgatom

a kulacsos rumos teám, mázsányi tekintetek

merednek már mereven: a lukacsos kesztyűjét

aztán lehúzza – gondolhatod – s még mielőtt

észrevettem volna, hogy a poharat, melyet

elém tart, a forrázatok sietős évgyűrűi mennyire

elnyűttek: egy zöld matéval megkóstoltatott -

belém mart, és elvileg innen számolom földrakéta

sebességgel eláztatott perceim: drága orosz, angol

meg indiai teintestvéreim, kösz, hogy bevártatok, azóta:

a japán cseresznyét mirelitben is leforrázom,

és nagyokat örvendek a kínai, zöld borsmentáson-

minden reggel Earl Grey-el párbajozom a puskaporos

tisztáson La Touareg mellett, a törvénnyel uram,

vigyázzon: jeges lelkű Lapachók ezek, megmondják

ki mit vehet, s megint elterjednek a rossz levek,

meg a gyorséttermi divatfilterek – csak egy trópusi

jázminfelhő vethetne véget ennek, vagy egy

túlképzett sencha kölyök: de én csak lótuszülésben

egy Pickwick pikniken hántom Sir Mortonnak

meg a skót seregnek a kókuszrögöt – sőt, otthonra

is viszek belőle: s aztán felmászom majd Sri Lankán

a hegytetőre, hogy meglátogassam James Taylort, és

maraschinómat  bögréjében megmártogassam – azt

mondja, minden szétforrt, s oly messze van Assam,

hogy már ő sem bírja sokáig, úgyhogy én is inkább

csak a félig fermentáltat válasszam: szuvenírnek

tőlem a marcipános kis afrikai vörösömnek – sietősen

távozom a dzsungelből, kösz, öreg, ez jólesett:

örömkönnyek helyett ijedős szempárok, megyek

tovább Ceylonra egy percet sem várok, hatnak az

erjedő levelek, a mentások – az állomás neve Pu Erh,

még látom,merre megyek, aztán elvesztem a józanságom,

minden egyes eddigi elivott téblábolásommal hevít

 

darjeeling kisasszony: megyek, míg szomjazom

De te mindjárt azt hiszed, célja kell hogy

legyen mindennek: állsz kint a megváltás

piskótaszirtjein, s közben meg neurotéka

folyik a redván át lábaidra – locspocslelkű

pálinkabecsvágyás lágy tömegek százain:

 

Szinte mind így vagyunk ezzel - így vagy

úgy, de a megbánás cikcakkban, lám belénk

hasít kauzitált jókedvvel – az út szélén nézd

itt lassan vak rézlepkékké válunk, arcunkon

elég a pír: hézagainkkal ittasan determinálunk

holmi habarék szótengert, meg humuszgyúrt

emlékpapírt dobálunk krókuszos pillanatainkon -

hengerbucskázva rója köreit szirupagyunk,

valami vörös anyag körbefon, s mintha engem

utálna a szememen át besétálva: tudom, ha csak

betélpálmától is, de az biztos, hogy még betép

máma – intergalaktizáljuk szeméthalmunk:

 

dobd ki magad, aztán ne nézz hátra.

Szürke vasember, legyőzhetetlen farkasember,

a

szikrázó rakétanaszád mögött szunnyadó falka reggel

indul harcba méregcsókos marha kedvvel.

 

 

Fröcsög az átokágyú – Joker, meg hat gazember,

a

városon üstököl a rettentő mafla sereggel,

közben a nap balra felkel.

 

 

Az utcán sok Kövérember, aktatáskás csalfa rendszer,

a

pingvinek birodalma - paragrafált tarka fegyver

ropogtat rébuszokban, ha kiürült a banda menhely.

 

 

Szuperhősök bázisa az akolban, egy randa sebhely,

az

arcodon kering körbe, pipámban megtartva ezzel

zöld manót - forrón izzik és rajta vegyjel.

 

 

Leomló épületek, a porban Louis Lane nyaka redves

a

Fantasztikus Négyes kalimpál, mindenki arca tejfel:

 

a felszálló  törmeléken macskanőre hajt a tettes.