nyugaton napkelteaknák a felhők sövényén

kipattant fényvetésaknék, a habok mint

turnűrös krinolinszoknyák,

alattuk sötétkék ködfüggönyszmegmákon

darabos kín vergődik rajtunk rózsaszín gímhörgéssel,

ahogy utolsó bánatunk is vért nyögdécsel,

és óva int:

minden reményünket süvölvények kapták-//

fogaink közt felszakadt üvöltéscsörték tüntetnek

míg arcunkra eufemisztikus masszázst

ültet a rezgés:

a tündérfürtökben lógó megszokás

meg a gombalégiónyi teher ¨ még jó,

hogy itt üldögélünk a fűzlombfátyol alján

mert nem tudunk tenni mást:

levágott sorsunk rajtunk térdepel,

 

szívünkön pár sóhajnyi repedésszilánk