ma nem ébred szívükben renyheség felkelni,

szóbeszédhozta menyegző az eltévedt kocsmasarkon –

a fél város már hajnalban a fodrászhoz telepedni

 

siet, tapadni a búrák alá, hogy estére jól ragadjon

arcukra a miegymásság, meg az átdauerolt luxushóbort-

kényszerű rizsszórás a templom előtt, s bár a hit ócska karton,

 

csak betakargatják egymás lelkét vele búcsúzóból,

hogy az öregek is megkapják a magukét - aztán hadanásznak

rögt’ a zenészek, hogy csak pirul minden bukszusbokor,

 

mintha rőzse lenne, és az anyakönyvet hiába magyarázza

erősen az a reklis kis lármás lányka tundrabugyis anyukája-

mi úgy vagyunk itt, mint vendégek: csonka családok forognak kacsalábra

 

menyasszonytánc közben, a puzonosok huzamosat szalutálva

vágódnak, mint manézsra fel az ifjú pár – bokkrétakötött jókedv tombol,

ahogy szakad szét a csipkedrüftin, a zene meg csak kamu lárma:

 

a kurva anyád Palikám, már megint túlzásba vitted lakodalomból,

s mintha a vőfély is túl lenne már egy aszfaltselyemes bódulaton –

mondtam is az arának, hogy majd küldj egy lapot a paradicsomból

 

 

és akkor aránylag megérte ez a béna nász a talajon