Semmisnek érzem szavam köztük, pedig tényleg

összeerőlködöm magam, hogy valami olyasmi

legyen terítéken az életemben, mint amikor

összeütköztünk atlaszfényeinket egymásba

folyatni kurta kávézókban, ahol szirmaikon

ficánkolnak az egeriák fürtjei: ma este nem

vártalak. de majd ha kitáncoltad magad, akkor

söpörd le a szivárványtörmeléket, és ne siesd el

megvenni az utolsó jegyet, mert a traktor is

padlót fog, ha lejössz hozzánk ebédelni.

 

Azt meg kell mondanom, hogy ez nem Aspen:

Fred Astaire sem járt errefelé mostanában, és

’asszem, hogy jó volna, ha most talán a világ

valami eredeti ötlettel rukkolna elő – ennél

mostohábban már nem is gördülhetnénk át

a körülményeken s tán még te is örülnél nekem,

hiszen fejölelő szeretet bujkál bennem, amióta

megrekedt a félelem, bár már nincs mitől, csak

az elkallódó időtől meg a haszontalanul bajlódó

ürességtől, amit kell,hogy  kitöltsek.

 

De azért sutyi-mutyiban letolhatsz egy kis levest,

míg messze párolog az ezüstszegélyű sivatag_figyeld

zsíros szavam, mely megolvaszt, hogy játszhasd tovább

a hitelest: pikkelyes gatyapőcök lógnak megerőszakolt tütük

helyett a kirakatban / ezek mennyire együgyűk -  a földre

köpsz, én meg belefonom a kacsamájba a telefonom, fölöntözve

minden elektronikus rokonom_ megint hitesd el velem, hogy

előttem mész az aszályban, én meg veled majd, hogy

minden bornírtságom ellenére esőcsepp vagyok ebben

 

az önelégült zivatarban: fejetek csak fel fordítsátok.